A pill to make you NUMB

Nem vagyok szomorú. Nincs jó kedvem. Nem aggódom, de magamnál vagyok, és tudom hogy nehéz napok elébe nézek. Nem vagyok laza, és nem szarok mindenre. Nem zárkózom magamba. A valóságban mozgok. Zenét hallgatok és írok. Teát iszom, lógatom a lábam.  Filmet nézek és beszélgetek emberekkel.
Délután aludtam. Ebédeltem. Sétáltam.

Szarul indult a napom. hét után ébredtem, tíz percem volt elkészülni.. ez nem is látszott rajtam. Teltek az órák… Kémia óra közepe felé lehetett, amikor meguntam az egészet. Másodpercek alatt megszűnt a külvilág. Se kép se hang… Tettem valamit amit nem akartam, de nem bántam meg. A nap többi része nagyon hamar eltelt és még tetszett is..  Délután kint álltunk, sütött a nap, mosolyogtam. Határozottan éreztem hogy mű boldogság..  de Boldogság volt.
Gondoltam kimegyek sétálni Sütivel a Normafához… Amíg nem voltam egyedül minden rendben ment… Amint magamra maradtam, teljesen elvesztem. Megfogalmazhatatlan  érzés fogott el. Egyszerre féltem, szorongtam és elveszettnek éreztem magam. mintha egy vad idegen helyen lennék és nem tudom hova kell mennem. Csak álltam, néztem  És nem értettem semmit.Néhány percig tartott…  felfogtam hogy mi van, és már a telefonomat vettem elő… Telefonálni akartam. de nem tudtam kinek. Még rosszabb érzés fogott el. Majd összeszorítottam a fogam és elindultam. Mentem mentem majd hazaértem.
Ideges lettem… Sírni akartam, de nem ment. Bekapcsoltam a gépet, valamit elkezdtem csinálni..  nem is emlékszem hogy elaludtam..  csak hogy felébredtem olyan hét óra körül és nem értettem mi van… Tényleg időbe telt, míg így felfogtam hogy most otthon vagyok, szomjas, nem kell pisilnem, msnen írtak rám páran… nehezen értelmeztem azt..  egyszerűen felébredtem és szét voltam csúszva. Nagyából magamhoz tértem és üresnek éreztem magam.

Mindjárt éjfél, lassan elkezdek tanulni, kicsit helyrepofozom magam, rengeteg írni valóm van…
Mire észbe kapok, már a zuhany alatt leszek és indul újra ez a kibaszott mókuskerék.

Ülök az ágyamon, higgadtan végig gondolom, mennyi mindent kellett volna ma megcsinálnom, mennyi minden vár még rám, mi lesz holnap, mi van most… Nem az bánt, hogy rengeteg dolgom van és már a faszom kivan hogy ide oda rohangálok és a szüleim dolgait is én intézem és elértem megint azt a szintet hogy gyógyszerek tartanak egybe. Ami fáj, hogy itt ülök, és halál nyugodtan nézem ahogy fokozatosan elsötétül körülöttem minden, és az a halom, ami egyre csak nő és nő … Én meg szépen lassan elmerülök a pihe puha párnák között… és sajnos egyre nehezebb felkelni. De olyan jó, le akarok feküdni és csak aludni…órákon napokon át… nem akarok felkelni. Csak aludni és álmodni!

2011. február 8. kedd. mindennapjaim.