This is only a game…
Az egész életünk.. nem más mint egy játék. Vannak akik nem bírnak veszíteni, és hisztit csapnak ha nem hatost dobnak, vannak akik betegesen nyerni akarnak, és mindenkit félrelökve törtetnek előre, vannak akik félnek .. és még sokan mások. Rossz ilyen emberekkel játszani. Sokszor félős típus vagyok, mindenen aggódom és rendet akarok tenni a táblán, miközben én barmolom szét a legtöbb mindent, mikor a lábam elé bámulva megyek előre mint a mérgezett egér és döntök fel mindent ami utamba áll…
De elég volt. Ez csak egy játék. Nem görcsölöm túl.. annyit lépek amennyit dobok a kockával, és tudomásul veszem, hogy nincs mit vesztenem!
Annyi mindenen túl vagyok, és még rengeteg minden vár rám.De most épp nagyjából rendben vannak a dolgok, aggódhatnék a jövő miatt.. de nem. Én most nem csinálok semmit! Nem veszem már komolyan ezt az egészet. Nincs értelme. Fölöslegesen lehet görcsölni minden miatt.. De ez nem komoly.. ez CSAK EGY JÁTÉK!!
Persze kell a stratégia meg nem árt ha a szerencse is melletted van.. És mint tudjuk.. a szerencse forgandó .. egyszer fent, másszor lent . . . És hajlamosak vagyunk parázni amikor épp nincs szerencsénk, és úgy érezzük minden rossz egyszerre zuhan ránk, és ennél rosszabb már nem is lehetne.. Érdekes, ha két hétig sok sarat kapunk a nyakunkba, teljesen kiborulunk.. Ám ha hónapokon keresztül jól mennek a dolgok, eszünkbe nem jut, hogy milyen piszok jó dolgunk van és örülnünk kéne.. De mi a jót teljesen természetesnek vesszük.. mintha az lenne a normális hogy minden csomómentesen megy és boldogság meg béke.. és ha bármi rossz történik, azonnal túldramatizáljuk és ez nem lehet igaz meg a többi.. Persze.. mi vagyunk itt a szegény áldozatok,akikkel csak játszik az élet, és folyton szívunk meg szenvedünk az átkozott ,,kurva élet” miatt.. aha..ja.. eszünkbe se jut, hogy minden boldogsággal teli dolog, a csodás érzések, a felejthetetlen pillanatok valamint az apró mély érzések,melyektől libabőrösek leszünk.. Ezek csodás dolgok.. és sokkal több van belőlük,mint a rosszakból.. Csak ezeket a kellemes dolgokat természetesnek vesszük.. Pedig ezek a különlegesek.. 
A pill to make you NUMB
Nem vagyok szomorú. Nincs jó kedvem. Nem aggódom, de magamnál vagyok, és tudom hogy nehéz napok elébe nézek. Nem vagyok laza, és nem szarok mindenre. Nem zárkózom magamba. A valóságban mozgok. Zenét hallgatok és írok. Teát iszom, lógatom a lábam. Filmet nézek és beszélgetek emberekkel.
Délután aludtam. Ebédeltem. Sétáltam.
Szarul indult a napom. hét után ébredtem, tíz percem volt elkészülni.. ez nem is látszott rajtam. Teltek az órák… Kémia óra közepe felé lehetett, amikor meguntam az egészet. Másodpercek alatt megszűnt a külvilág. Se kép se hang… Tettem valamit amit nem akartam, de nem bántam meg. A nap többi része nagyon hamar eltelt és még tetszett is.. Délután kint álltunk, sütött a nap, mosolyogtam. Határozottan éreztem hogy mű boldogság.. de Boldogság volt.
Gondoltam kimegyek sétálni Sütivel a Normafához… Amíg nem voltam egyedül minden rendben ment… Amint magamra maradtam, teljesen elvesztem. Megfogalmazhatatlan érzés fogott el. Egyszerre féltem, szorongtam és elveszettnek éreztem magam. mintha egy vad idegen helyen lennék és nem tudom hova kell mennem. Csak álltam, néztem És nem értettem semmit.Néhány percig tartott… felfogtam hogy mi van, és már a telefonomat vettem elő… Telefonálni akartam. de nem tudtam kinek. Még rosszabb érzés fogott el. Majd összeszorítottam a fogam és elindultam. Mentem mentem majd hazaértem.
Ideges lettem… Sírni akartam, de nem ment. Bekapcsoltam a gépet, valamit elkezdtem csinálni.. nem is emlékszem hogy elaludtam.. csak hogy felébredtem olyan hét óra körül és nem értettem mi van… Tényleg időbe telt, míg így felfogtam hogy most otthon vagyok, szomjas, nem kell pisilnem, msnen írtak rám páran… nehezen értelmeztem azt.. egyszerűen felébredtem és szét voltam csúszva. Nagyából magamhoz tértem és üresnek éreztem magam.
Mindjárt éjfél, lassan elkezdek tanulni, kicsit helyrepofozom magam, rengeteg írni valóm van…
Mire észbe kapok, már a zuhany alatt leszek és indul újra ez a kibaszott mókuskerék.
Ülök az ágyamon, higgadtan végig gondolom, mennyi mindent kellett volna ma megcsinálnom, mennyi minden vár még rám, mi lesz holnap, mi van most… Nem az bánt, hogy rengeteg dolgom van és már a faszom kivan hogy ide oda rohangálok és a szüleim dolgait is én intézem és elértem megint azt a szintet hogy gyógyszerek tartanak egybe. Ami fáj, hogy itt ülök, és halál nyugodtan nézem ahogy fokozatosan elsötétül körülöttem minden, és az a halom, ami egyre csak nő és nő … Én meg szépen lassan elmerülök a pihe puha párnák között… és sajnos egyre nehezebb felkelni. De olyan jó, le akarok feküdni és csak aludni…órákon napokon át… nem akarok felkelni. Csak aludni és álmodni!
,,Üresen állok, mindennek háttal”
Szerda van, tizenegy múlt… Nem sokára már kellhetek is fel. Hulla fáradt vagyok, de nem megyek el aludni. Hogy miért nem? Én sem tudom… De érzem ahogy szenvedek, és azt hiszem azt akartam… Nem simán csak üresnek érzem magam.. Olyan kibebaszott üresnek érzem magam hogy az nem igaz. Se bánat, se fájdalom, se öröm, se szenvedély.. SEMMI
Szörnyű érzés. Boldogságra nem inspirál senki, a kedvem sincs elbaszva, hisz semmi okom rá. Igaz hogy az egész életem jelenleg egy kurva nagy szopatás, de ez van, nem tehetek mást. egyszerűen csak állok, várok és nyelem amit az élet elém dob. Nem is tudom hogy mondjam, de egész egyszerűen nem érzem azt, hogy élek! Nincs kedvem boldognak lenni, nincs kedvem megszűnni, nincs kedvem az ég világon semmihez!
Pár napja úgy éreztem elegem van magamból..mármint a hazugságokból. hogy én nem önmagam vagyok… Az élet arra kényszerített hogy más legyek. szeretnék újra önmagam lenni. Nincs rá túl sok esélyem. Sőt… gyenge próbálkozásaim hamar csődöt mondtak. Mit tehetnék? Itt ragadtam. Aki voltam örökre elveszett.. A jelenlegi énem eddig csak egy alterego volt, de már tökéletesen egyé váltam vele.. és még “ő” is elbaszódott
Mi a fasz van velem? Ilyen elveszett még nem voltam. Nem tudom ki vagyok, hol vagyok de leginkább az érdekelne miért vagyok? Eddig mindig volt valami célom, álmom, vágyam, magyarázatom, stb.. De most.. most nincs semmi.. még ha valami halvány érdeklődés lenne bennem.. de igazából az sincs, csak el akarom hitetni magammal, hogy mégis van.
Nincs kedvem elmenekülni a világ elől, nincs kedvem felmenni a felhők fölé, nincs kedvem szétcsapni magam, nincs kedvem a felhőtlen boldogsághoz… semmihez.. még az alváshoz sincs… :/
És most ezt a kibaszott nagy ürességet szenvedéssel akarok feltölteni.. magam sem tudom miért.. csak valahogy motiválni akarom ezzel magam.. fasz tudja hogy mi lesz a vége(?)
Következnek a napok, melyeket önsajnálattal, koplalással, hányással, alvás nélkül, sok koffeinnel ;nikotinnal; gyógyszerekkel fogok átvészelni… Valami csak lesz belőle .
/kicsit szánalmasnak érzem magam hogy leírtam egy ilyet.. igénytelenül és csúnya szavakkal… nem vall rám de hát őszintén szólva nem tudom miért csináltam…asszem ez is hozzá tartozik az önsajnáltatásos butaságomhoz…/ -bocsánat-Csütörtök …
Kora reggel a kanapén ébredek, háromnegyed öt. Találkozom egy tükörrel, tegnapesti ruhában, kócos hajjal, szétkent enyhén vörös szemekkel…a maradék életkedvem is elmegy -.-”
Lezuhanyzom, küzdöm saját magammal.. a hülye kis hang megőrjít, de hirtelen remények születnek bennem…egyre erősebbnek érzem magam! megcsinálom a hajam, lemosom a tegnapi sminket, kihúzom a szemem, nagy nehezen elhalványítom a karikákat, ne lássák mások mennyit aludtam… Felöltözöm, bevágok egy füzetet meg pár hülyeséget egy táskába. Megiszom a szokásos igen szar reggeli kávémat majd elindulok…
Külvilág kizárva, buszmegálló üres… Nem nagyon látok se buszt se trolit a közelben, így gyalog megyek tovább…
A suli előtt nem sokkal elfog egy furcsa érzés, figyelmen kívül hagyom…
Bemegyek, kijövök, rágyújtok…
. . .
Bemegyek.. Leülök a szekrényem előtti padra, el kezdem olvasni az irodalom házit vagy bármi is volt az..
Hirtelen felpattanok, . . . , szánalmasnak érzem magam, szörnyen szánalmasnak… a lányvécében pityergek csendben. Észreveszem magam, ez így nem mehet tovább.. Én ezt nem tehetem, indulnék ki.. de nem megy, összeszorul a gyomrom, érzem ahogy fáj .. ott belül, valami nagyon fáj! Adok magamnak még pár percet, majd a tükör előtt ismét rendbe szedem magam.
Hihetetlen érzések kavarognak bennem, gyógyszert veszek be, többet mint szoktam.. Nem sokkal, nem veszélyes, nem vagyok a végelkeseredés közelében sem! Csak kibuktam… Az első 10-15 perc amíg felszívódik durva érzések kavarognak bennem, teljesen kikészítem magam. Már megint az életet szidom , már megint úgy érzem én lettem a célpont, engem már megint meg akar törni az élet, mintha minden okkal történne, és direkt, hogy fogadjam el, az életben senkiben és semmiben nem bízhatok. Kicsit kezdem hülyén érezni magam. Megnyugszom.
Szünetben ismét felhergelem magam, csak arra tudok gondolni, teljesen kivagyok.. émelygek … bemegyek a lánymosdóba inni egy kis vizet, de végül a fülkében kötök ki..
eszembe jut egy érzés, gyorsan kihányom magamból és szó szerint…
feszéjezve érzem magam… mindig van nálam egy fogkefe.. most bezzeg nincs -.-” rágó :S
visszamegyek, leülök, odabújok egy osztálytársamhoz…
A nap megy tovább… néha néha könny fut a szemembe, kicsit szenvedek tőle, de nem vészes…
Lassan már nem érzek semmi… Üres vagyok, se öröm se bánat se fájdalom se szenvedély se semmi…
Kibaszott üres vagyok!
De néha eszembe jut valami… Valaki, akinek sikerült egy hét alatt kikészítenie! minden elismerésem… De tényleg.
And now the end is here!
There’s no more pills, to swallow!
The bitter taste I feel, won’t lead me to, tomorrow!
,,Ezt dobta a gép”
Remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni – ez Az élet!
Alig fél éve, még egy tökéletes álomvilágban éltem. Bármi rossz történt a valóságban, egyszerűen csak becsuktam a szemem és máshol voltam. Egyszerű volt, nem kellett semmit se tennem, csak lehunyni a szemem, de néha még annyi se…
Rég elfelejtettem mi is az a valóság. Bár ha jobban bele gondolok talán még most se tudom.
Most, hogy az álomvilágom hónapokkal ez előtt összetört, és a romokban lépkedek, úgy érzem az igazi világban élek.. Na de most komolyan, ez lenne a valóság? Pont ez?
- nem lehet – Egyszerűen nem lehet ez a valóság! Gondolom,érzem,tudom (!!)
Csak azt nem tudom, hogy akkor ez most mi?
Nyilván ez az élet meg stb. de basszus ez tök üres. Itt nincs semmi, semmi… ide-oda dülöngélek Egyik percben nevetek és úgy élvezem, aztán hirtelen vége, és ok nélkül szomorúság önt el. Magamban gondolkodom egy picit, hogy mitől lehet ez, de nem tudom… és nem is foglalkozom vele túlzottan, inkább elmerülök az érzésekben. A szívbe markoló fájdalom, melytől nehezebb levegőt venni, és az arcomon végigfutó tűzforró könnycseppet.
De ez is elmúlik. Üres éjszaka marad, amikor a teraszon ülve kétségbeesetten telefonálok egy-két közeli barátnak, mert szörnyen egyedül érzem magam. Pedig nem vagyok egyedül, tudom jól.. de mégis, és nem tudom hogyan, csak úgy .. úgy nem is tudom.. de magány érzetem van. És néha megfordul a fejemben, hogy félek.
Ezt a hónapok óta tartó állapotot már tényleg nem tudtam hova tenni, különbnél különb elméleteket állítottam fel magamban. Jelenleg úgy tartom, hogy az élet meg akar törni engem… Azt akarja elérni, hogy elfogadjam ezt, ami van.
Szar napok sorozata, majd valami jó dolog, amitől egyből visszajön az életkedvem.. de nem tart sokáig, elég hamar jön valami újabb vacak, hogy észrevegyem, ez az egész egy kibaszott nagy szopás.
Igen, észre vettem, felfogtam, megértettem … de soha nem fogom elfogadni!
Mindig azt hittem ennél nem lehet rosszabb, és mindig lett.
Most, most tudom hogy nagyon szar és ennél csak rosszabb lesz… de elhiszem, hogy egyszer, még nem tudom mikor de egyszer biztos, hogy jobb lesz! Mert lesz egy jobb világ!! Ebben én évek óta hiszek, már majdnem elhittem hogy ez butaság.. de nem! Történjen bármi, az élet lehet bármilyen kegyetlen és próbálkozhat ameddig csak akar.. A romok közt állva is elhiszem, hogy igenis vannak még csodák! Nem adom fel soha! Soha!
Rengeteg dolgot basztam el eddig, most a sarkamra állok, és szembe nézek ezekkel… és szép sorba megpróbálom mindent rendbe hozni.
Azt még mindig nem tudom, hogy holnap mi lesz, nem szeretek és nem remélek..
De legalább nem félek!
Egyszer angyalka leszek,
és mindent rendbe hozok…
…majd egyszer (:
Vége a nyárnak …
Véget ért ez a nyár is…
Hogy milyen volt? -ez nehéz…
Azt reméltem a feje tetejére áll minden és emlékezetes nyár lesz… sok minden történt rengeteg fasza dolog!!
De mégis… ezt dobta a gép.
Kétezertíz.július.ötödike.
Az idő száguld, rohan soha nem áll meg… Nem tehetünk semmit ellene.
Péntek reggel vonattal jöttem fel Balatonról, elég zsúfolt volt az a nap, rohantam mindenhova egymásra csúsztak a dolgok.. tényleg kellemetlen volt. Este kikészültem, feküdtem semmi extra… és kitört, szar volt Rádöbbentem egy igen csak egyszerű dologra, amit mindenki tud. Július másodika van. Egy új hónap kezdődött már vége is a júniusnak… ,,mi is volt júniusban?’’ o igen, egy vizsgaszünet 3 vizsga rögtön évzáró majd levegőt venni nem volt időm indult a vizitura…
A vizitúra… a nyár kezdete… Lehet itt volt a probléma, bár nem hiszem. Az egész tábor alapvetően jó volt, csak nem ezt vártam. Igazából nem vártam semmi különlegeset, csak elterveztem egy valamit, egy apró dolgot, megtehettem volna, de nem tettem… Elcsesztem, történet vége, pont .. tovább kellett lépnem, talán nem is bánom hogy így alakult.
Újra szusszannék de nem lehet.. másnap osztálykirándulás.. Bánkra a Bánki tóhoz =)
Reggel felkeltünk este lefeküdtünk, eltelt az a pár nap és kész..
Nézem a naptáramat, szinte minden napra volt valami egész hónapban… Emlékek is vannak, szépek és jók, de mintha hiányozna valami.
Igen! Valami hiányzik!
Egész hétvégén szar kedvem volt, nem tudtam miért, nem is akartam foglalkozni vele, csak úgy elnyomtam.. próbáltam figyelmen kívül hagyni, nem törődni vele… Sikerült, alig foglalkoztam ezzel a témával, csak este jött elő.. Amikor feküdtem és nem volt semmi, csönd nyugalom magány. Elaludtam-felkeltem eltelt egy nap elaludtam-felkeltem .. Már megint ez a monoton életforma. Tulajdonképpen minden ilyen. Számomra szar belegondolni ebbe, másoknak nyilván nem, de igazából nekem se mindig.. csak ha olyan a hangulatom.. olyan üres. Amikor minden nagyon fasza és igazán érzem hogy élek, akkor persze teljesen másként gondolkodom. De olyankor nem írom le a világfájdalmamat >.< Nem vagyok én mindig ilyen nyavalygós =) Tényleg nem 
De most olyan szar . . .
Sőt, nem! Nem szar, épp ez az egyik baj. Az ember szörnyen hülye, ha van valami az a baj, ha nincs semmi akkor meg az. Telhetetlenség. Minden egész jó, de nekem nem elég! Van még valami, valami ami hiányzik, valami amit akarok! Nem új táska, amit szeretnék… Ez valami olyan, amit határozottan akarok! Mint egy makacs kisgyerek aki hallotta az oviban hogy mindenkinek van olyanja.. olyan nagy és színes izéje és én is akarok! Nagy és színes mint a boldogság. Én boldog vagyok, de akkor mégis mi a fene ez amit annyira akarok?
Én tudom, mindig is tudtam, de sose mondtam ki. . . És most se fogom!
Egy szál cigaretta . . .
Hajnali kettő óra van, kimegyek a teraszra cigizni. Még bontatlan a doboz, sárga Philip Morris, nem tartozik a kedvenceim közé, nem rossz, de őszintén szólva nem tudom hogy miért vettem ilyet.. Kis szürke hamutálam a két piros csikk tartójával, és a sárga öngyújtó, amit még a cigi mellé kértem, hogy színbe passzoljanak egymáshoz =)
Lehúzom azt a vékony fóliacsíkot és jön vele az egész felső rész.. Majd feltépem a zárjegyet és kitépem a kis ezüstpapírt… A közepéről kiveszek egy szálat és megfordítom.. mondván, hogy ez a szerencse szál… Tulajdonképpen semmi értelme, és mégis.. már megszoktam.
Kattanás majd hirtelen pár másodperc világosság a sötét éjszakába, ami nem is olyan sötét.. a sok lámpa elrontja így már nem az igazi… jó lenne valahol messze lenni, ahol csak a csillagok világítanak, de most csak ez a terasz van, és csak a kertben lévő fákat nézhetem… Inkább becsukom a szemem!
Nem tart sokáig, látni akarom a füstöt, mellyel ködöt vonok magam köré, és eltakarom vele a külvilágot.. De hamar a semmibe foszlik, így újra szívnom kell. Nem akarok látni semmi, így a cigi végét nézem, felizzik a parázs, és egy újabb vékony csíknyi papír ég el és válik hamuvá, amit lepöckölök.
Nézem, csak nézem… és megállapítom, hogy gyönyörű.. nem esztétikailag szép, inkább úgy mélyen.. ha beleképzeljük az életet, meg úgy tényleg mindent.
Az egész élet… Mindenki az állítja, hogy a sors a saját kezünkben, meg hogy az életet úgy formáljuk ahogy akarjuk… meg hogy a törvények korlátoznak, de azok azért vannak hogy megszegjük őket. Eddig minden oké, nem tűnik nehéznek.. mindenki szabályokat szeg.
De mi van az íratlan szabályokkal? Az elvi kérdésekkel? A levetkőzhetetlen gátlásokkal? . . .
Sok dolgot szívesen megtennék, rengeteg kérdés melyekre választ várnék… és jó pár dolog, amit el akarok mondani, ki akarom adni magamból.
De nem lehet!
Nem tehetem meg, mert neki fájna. Nem tehetem fel a kérdést, mert nincs rá válasz. Nem mondhatom el, amit régóta akarok, mert tudom, hogy a felelet nekem vagy neki nagyon fájna.
Ezeket nem teszem, magamban tartom. Csendben szenvedek, de mégse bánom.
Titokban remélek… És egy életen át hazudom.
Továbbra is csak mosolygok, és azt mondom: jól vagyok…
Én is ember vagyok!
Fél négy… Kinyomom a zúgó számítógépet, lehúzom a redőnyömet, még elmegyek fogat mosni és pisilni… majd szépen csöndben elalszom.
Majd leragad a szemem, belenyilall finoman és tompán a fejembe valami lüktetés szerű halvány fájdalom, és tudom rá a megoldást! Mint mikor a cigi már nagyon a végénél jár, a parázs olyan közel van a filterhez, hogy szinte már perzseli az ujjamat is, és akkor elnyomom… A mai napomat végleg lezárom!
P.S.: Ahogy ígértem… ma reggel kurva szarul ébredtem.. szokásos telefon :@ meg már az is szar volt,hogy a kanapén ébredtem… este a meccs alatt elnyomott az álom, kicsit kényelmetlen volt a reggel…
Elmentem a nagymamámmal masszázsra >.< hát csodás volt xD
Az egész napom kurvára elcsúszott… a Casting totál kiesett :S
De este volt Quimby =) Nagyon élveztem… mármint így tényleg joo volt 
Olyan joo hangulat meg minden…
Éjfél körül értem haza, itt már mindenki aludt, csöndbe voltam és elkezdtem enni :$ huuuh, aztán bepörögtem.. majd kiborultam.. Ilyen az élet Bár én irányítanám…
Osztálytáborról meg annyit, hogy hát nem volt olyan szar mint gondoltam.. sőt egész kellemes.. szép volt a tó (Bánki tó) meg úgy hát tulajdon képen egy nagy punnyadás volt az egész… Utolsó nap volt egy kurvah joo de most nem írom le.. az úgyis csak átélni lehet =) meg mind1. széthasad lassan a fejem.
CsOkK <3 XOXO
Fancsy
